Rövid kérdések és rövid válaszok. Most Lovasi András beszél az idei Sziget eddigi kínálatáról.
Hogy tetszik a Nagyszínpad eddig nyilvánosságra hozott kínálata?
Lovasi
András: Úgy tűnik idén végre jó előzenekara lehetünk egy jó zenekarnak,
egy olyan zenekarnak, amelyet szeretünk, és amelytől elleshetünk
valamit, ha lesz ellesnivaló. Úgy gondolom, hogy az idei eddig ismert
idei kínálat áttörés, hiszen aktuális popzenék kerülnek a Sziget
Nagyszínpadára. Kiváncsi vagyok, hogy milyen a Franz Ferdinand
élőben, mennyire jön át az a dolog amely a zenekar lemezén hallható; a
váltások, a dinamika, egyáltalán: az egész hangulat – mert ugye
emlékszünk, hogy voltak olyan zenekarok, mint a Pulp vagy az Oasis,
melyek nem fénykorukban jöttek a Szigetre és gyenge koncertet adtak –,
s az is kérdés, hogy a közönség mennyire veszi meg a műsort. A Hives biztos jó lesz, igazi koncertzenekarnak gondolom. Marianne Faithfull
utolsó lemeze jó, szeretem, de kíváncsi vagyok, hogy ezek a duettes
dalok milyenek lesznek a sztár-közreműködők nélkül, és arra is kíváncsi
vagyok, hogy milyen lesz a zenekara. Az meg pont jól hangzik, hogy a
WAN2 színpadon lép fel, ami ehhez a fajta zenéhez szerencsésebb hely.
Ha kívánhatnál párat, kiket szeretnél látni a Szigeten?
LA: Van egy orosz zenekar, a Meser Chups, kelet-európai keverék, tánczene, kis elektronika, űr-pszichedélia, szörf-zene, ilyesmi. Jó lenne látni a Queens Of The Stone Age-t, aztán a Helldoradót, amely olyasmi, mint Sixteen Horsepower, vagy a Deadballt, amely meg psychobilly-féleség.
2005. febr. 21. 12:47 | Hírek | wan2
I really loved you site, keep it cool ;) <a href=www.antioch-college.edu/news/gallery2/d/2967-1/ppc-affiliate-program.pdf >ppc affiliate program 1172823024</a>
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
I really loved you site, keep it cool ;) 407680972