05-05-02
Marsbéli krónika - Mars Volta-interjú
A Frances the Mute a mennyországba lőtte a Mars Voltát. Az amerikai duó - Omar Rodriguez-Lopez és Cedric Baxter-Zavala - Frances the Mute cimű albumán megismételte a mutatványt aminek kapcsán két évvel ezelőtt, Deloused in the Comatorium cimű első lemezük megjelenésekor csodájára járt a világ: fogták a progressziv rock leglejáratottabb formai eszközeit, belehánytak jó adag Carlos Santana-féle gitárrockot, 1971 környéki Led Zeppelint, majd mindezt maximális mennységű tényleges tartalommal töltötték meg. A kritikusok, akik eddig ahhoz voltak szokva, hogy bekaphatják, tátva maradt a szájjal térdelnek a MV előtt.
A szinpadon és lemezen egyaránt fantasztikus intenzitással játszó csapat állandó stúdióbeli partnere néhány Red Hot Chili Peppers környéki nehézsúlyú, többek között Rick Rubin, a duó első albumának felvétel rendezője. Rubin a második albumon társproducerként működött közre, ugyanis a zenei agy, Omar nem engedte ki a kezéből az irányítást. A Mars Volta kisegitő zenészként sem akárkiket alkalmaz: a stúdiófelvételeken az RHCP-ből Flea basszusozik és John Frusciante játszik gitáron.A lemez megjelenésének hetében a bemutató turné amszterdami állomásán Omar Rodriguez-Lopez a WAN2-től értesült elsőként a lemez pozitiv kritikai fogadtatásáról, vagyis arról, hogy a lemez szinte mindenütt a legmagasabb osztályzatot kapja.
Omar: Hű! Nem szoktam olvasni kritikákat, csak néha, ha valaki odahoz egyet-egyet.
WAN2: Az az érdekes, hogy a kritikusok először pontosan elmesélik elejétől végéig mi történik rajta, csak azután merülnek el benne és elemzik végig.
Omar: Mi sem érezzük behatárolva magunkat abban, amit csinálunk, szabadon asszociálunk zenei mozgalmakra, de még költőkre is, kötetlenül használunk egy csomó metaforát. Akár az újságírók, hahaha.
WAN2: A progressziv szó sosem hiányzik a minősítésekből. Korábbi interjúkból tudom, hogy nem nagyon kedvelitek ezt a kifejezést.
Omar: A szó tetszik: az én szótáramban az áll mellete, hogy „haladó, ami megváltoztat valami létezőt”. A bajom az vele, hogy a legtöbben csak stilusmegjelölésként alkalmazzák, és olyankor a Yes- meg a King Crimson-szerű zenekarokra gondolnak . Vagyis olyanokra, akiknél az elméletben gyökereznek a dolgok és a dalok szerkezetének bonyolultsága számit. Minket állandóan arról kérdeznek, hogy szándékosan csinálunk-e komplikált zenét. Pedig egyáltalán nem erről van szó. Zenét irok, teljesen prímér érzésekből dolgozom, így sokkal több közöm van például a punk-rockhoz. Idoszakbeli megkötések nélkül írok, és mivel az elméletről keveset tudok, állandóan szabályokat hágok át. Cedric és én tizenöt éve ismerjük egymást, azóta sokfele zenén végigmentünk, és amíg a mostaniig eljutottunk, elméletek és koncepciók váltották egymást. Amit a legfontosabbnak tartunk, az, hogy mi magunk ne unatkozzunk.
WAN2: Szerinted az unalmat egy ilyen többrétegű zenét játszó zenekar hosszabb távon is képes elkerülni?
Omar: Ha unalmas, nektek szólunk először, hahaha. Minden lemez egy lehetőség arra, hogy megújítsd magad meg magad körül a világot. Ezt persze most mondom, tiz év mulva, amikor a zenekar már feloszlott, tisztában látom majd, és akkor azt mondom, hogy mentünk és mentünk előre… aztán ennél meg ennél a lemeznél egyszer csak nem haladtunk tovább. Az idei évig például fogalmam sem volt, hogy az előző lemez, a Deloused in the Comatorium mit jelentett számomra.
WAN2: Az elenyésző mennyiségű negatív kritikák szerint túl bonyolult a zenétek, hosszú darabokból áll és nem popdalok.
Omar: Nekem ezek dalok. Lehet, hogy nem mindig követik a hagyományos formákat, de számomra a hagyományos forma egyébként sem létezik.
WAN2: Elég szelíd, mindennapi emberként néztek ki mindketten…
Omar: Olyan a formánk, mint az életünk. Az én életem például nagyon egyszerű, azt leszámítva, hogy olyasvalamivel foglalkozom, ami nem mindenkinek adatik meg. Sokat utazhatok, zenélhetünk, ami a legjobb dolog a világon, és interjút adhatok ennek a lapnak (nevet). De amikor a végén hazamegyünk, még most is, hogy a zenekar népszerűbb, az életem ugyanolyan, leszámitva azokat az előnyőket, hogy meg tudok venni egy hangszert vagy egyéb felszerelést, ha szükségem van rá.
WAN2: Akkor azt magyarázd meg, hogy két ilyen egyszerű, normális életet élő ember hogyan játszhat ennyire komplex zenét.
Omar: Azért, mert az ember bonyolult állat. Mindenki képes ilyen zenét csinálni, ha elég nyitott hozzá. Valamilyen zenei áramlat mindig létezik, és függetlenül tőlünk történik. Van a zenei környezet, és van a zenész, a kettő között pedig, ami őket összehozza: a mesterség. Minél többer gyakorolod a mesterséget, annál tisztábban látod a zenei áramlatot és annál jobban tudod rögziteni a képeket, a színeket. A következő lépés az, hogy megpróbálod kideriteni, ezek a képek miként tükrözik a magad életét. Ha ezek a képek másnak is tetszenek és sokan a maguk életét is felfedezik bennük, mi egyszerűen boldogok vagyunk.
Herskovits Iván
2005. máj. 2. 16:52 | Profil | wan2
Még nincsenek hozzászólások.
Hozzászólnék
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.