05-05-25
A hónap lemeze - Nine Inch Nails: With Teeth
Foggal. Körömmel. Egy Led Zeppelin lemez lebontja körülötted a falakat. A Nine Inch Nails előbb beleveri a fejed. Utána lebontja.
Nine Inch Nails: With Teeth
Universal
60 perc/14 szám
4/5
Trent Reznor az utóbbi időkben nem nagyon kápráztatta el a rajongóit. A Pretty Hate Machine (1989) és a The Downward Spiral (1993) alkotója az utóbbi időket senkiházi nu metál hősök farigcsálásával töltötte, a rendesebb pillanataiban megszülte Marilyn Mansont, alkohol túrákon vett részt, a szcientológia helyett pedig a kabbalával ismerkedett. A lényeg: rengeteg spiritualizmus, nevetséges önmarcangolás, részvétel tv-műsorokban, ahol az emberek a saját arcmásukat festik meg a saját szarukkal, még alkohol, és kétséges séták a még kezelhető sötét oldalon. A With Teeth előkészületei a semmittevés misztikus tartományából átkerültek a kétséges és unalmas alkotói folyamattal leírható cuccok közé: Reznor nem égett ki, csak elbujdosott hívei elől. Zenekara valójában nem létezik, de vele mégis bármikor működik. A With Teeth-en a fekete műanyag dresszbe burkolt régi tagok, Danny Lohner és Charlie Clouser mellett Jerome Dillon játszik, basszusgitáron közreműködik a MM-ban Twiggy Ramirezként szereplő Jeordie White és két számban dobol a Foo Fightersből a minden érdekes projektben megjelenő Dave Grohl – ennek sincs a marketingen túlmutató jelentősége, mert bármilyen jó is Grohl játéka, semmit nem tesz hozzá a Reznor-labor szokásosan elementáris dob soundjához. Az album biblikus üzenetekkel és ipari szekvenciákkal túlzsúfolt, tulajdonképpen konvencionális, ködös brutálpop, amelynek üzenetei feloldódnak a szokásos gorombaságokban, kilátástalanságban és Reznor paranormális szövegeiben, ám így is szisztematikusan munkálkodó különleges tehetséget mutat. Elsőként az energikus, többrétegű The Hand That Feeds-ből lehetett belekóstolni az új NIN-be. Úgy működik, mint egy falat kenyér vagy egy csík chilei kokain. Jó ízű, közepesen drága, kétséges minőségű, ütős, kitart a következő adagig. A szám a tradicionális építkezésű MM-dalok dramaturgiáját szimulálja, a középrészen fenyegető elektronikával, bitang szekvenszer-szőnyeggel, démonian erős énekkel, a közepes hifit is szétveri. Ha a The Hand That Feed fojtogató kliséit megkedveled, a továbbiakban sincs megállás: a Love Is Not Enough a makkról leszopogatott por, az Every Day Exactly The Same viszont a legjobb társasutazás a Depeche Mode Mercy On You-ja óta. A With Teeth tartománya az alacsony költségvetésű, eufemisztikus ipari zajokból az Only után átlép a pusztító elektronikus viharok szférájába: a Getting Smaller kitűnő és szenvedélyes, a Sunspots feladja a leckét azoknak is, akik a Fragile-n élvezkedve megtalálták a NIN kódját. A kedvenced mégis a The Line Begins To Blur lesz, feltéve, ha addig nem ütöd ki magad. Amennyiben nem ez történik, vár még rád a fékezhetetlen, kompromisszumok nélküli, szétszórt Beside You In Time és a minimalista zongorakísérettel előadott Right Where It Belongs, a két perfekt koncertzáró szám. Tényleg majdnem tökéletes lemez. A hiányérzeten kívül semmi másra nem hivatkozhatsz.
L.N.T.
www.nin.com
2005. máj. 25. 15:52 | Cooltúrpláza | wan2
Eddig 1 hozzászólás érkezett
Hozzászólnék
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
good information, thank you very much