A WAN2 (korábbi nevén Wanted) Fesztivál egyidős a Szigettel, sőt, az első mezőtúri rendezvényt néhány héttel korábban tartották: 1993 júliusában. Akkor még egy színpad volt, ahol 20 magyar zenekar lépett fel 1500 látogató előtt. A legidősebb vidéki fesztiválra idén már több mint 20 ezer látogatót várnak, színvonalas koncertprogrammal és illusztris külföldi sztárvendégekkel június 30. és július 3. között.
A kelet-magyarországi régió első fesztiválja az évek során folyamatosan fejlődött: a vidéki fesztiválok közül itt szerepeltek elsőként neves külföldi előadók (Toy Dollz, New Model Army, Dog Eat Dog, Clawfinger, Asian Dub Foundation, Sepultura, Ignite).
Az első években még Sör- és Rockfesztivál néven működött, majd 1997-ben Szertelenül Fesztivál, 1998-tól pedig Wanted Fesztivál lett. 2002 egy újabb helyszín- és névváltást hozott: ZED Fesztivál néven Kecskeméten tartották a rendezvényt. 2003-ban az új helyszín a fesztiválrendezésre is alkalmas Városi Strand lett, amely különleges, kettő az egyben szórakozást kínál a fesztivál látogatóinak: nincs is jobb, mint koncertek előtt és után fürdeni, napozni.
A 2005-ös programkínálatban a hazai élvonal (Anima Sound System, Kispál és a Borz, Tankcsapda, HS7, Másfél, Hiperkarma, Bëlga) mellett két zúzós, headbengelős koncertre érdemes ellátogatni majd: a volt Sepultura-tagokat felvonultató Soulfly és a tavalyi Szigeten már bizonyított, viszont most a klasszikus felállással érkező Anthrax egészen biztosan kielégíti majd a metálzene elkötelezettjeit.
Az elektronikus zene rajongóinak is lesz lehetősége nemzetközi színvonalú produkciókat megtekinteni: lesz Freestylers dj szett, illetve jön a drum’n’bass-szcéna egyik legkeresettebb producere és dj-je, DJ SUV, a Talkin Loud kiadó reprezentánsa.
A hagyományőrzőnek számító tehetségkutató idén is megrendezésre kerül a Pepsi Színpadon szombat délután, és idén is lesz Malátabár, ahol közönségtalálkozók (Junkies, Depresszió) és szakmai beszélgetések lesznek (kérdések és válaszok a PANKKK programról Vörös Andrással, Lovasi Andrással és Tóth Gergővel), illetve itt mutatkozik be a BPRNR társaság is.
Tekintsd meg a fesztivál helyszínét! Klikk itt!
Online jegyrendelés: itt!
A WAN2 Fesztivál honlapja
2005. jún. 27. 12:44 | Előzetes | wan2
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.