05-07-18

Benson-koncert örömzenével

Igazi szupersztárt köszönthetünk július 22-én Szegeden. George Benson személyében a fekete zene kimagasló tehetségű, ikonszerű figurája ad koncertet a Tisza-parti város Dóm terének színpadán. A koncert után a szegedi Belvárosi Moziba hívják a jazz rajongóit, ahol egy „Benson afterparty” keretében a koncertre érkező zenészek dzsemmelnek majd.


All That Jazz
(Mindhalálig zene) volt Bob Fosse legendás filmjének a címe, melynek főcímdalaként mindnyájunk fülébe egy életre bekerültek az On The Broadway dallamai. All That Jazz lehetne egy mondatban George Benson eddigi pályafutását is jellemezni. Azonban, ahogy Ray Charles, Quincy Jones vagy Stevie Wonder esetében sem szokás műfaji kategóriákba tuszkolni életművüket, úgy Benson esetében is meg kell barátkozni a határvonalak állandó vándorlásával. Miközben számai többször is megjárták a slágerlisták élmezőnyét, sikerült megőrizni a jazz társadalom megbecsülését is. A mai napig a világ egyik legjobb gitárosaként számon tartott Benson egyúttal a világ egyik legjobb jazz, soul énekese is, amikor viszont mindezt egyszerre űzi, senki sem veheti fel vele a versenyt.


A várva-várt koncert után a szervezők – a koncertre érkező zenész- közönség sugallatára – egy alkalmi jam session helyszínt hoztak létre a Belvárosi Moziban, ahol a házigazda Kurina Trió mellett a betérő zenészek közül bárki porondra léphet hogy önfeledt örömzenéléssel vezehesse le a Benson-koncert „izgalmait”. Közben a mozi nagytermében a Ray című filmet, az aulában pedig koncertdévédé-részleteket láthatunk a legjobbaktól…


Benson after party helyszín:  Belvárosi Mozi – Szeged Vaszy Viktor tér
(a Nemzeti Színház mellett )
Időpont: 2005.07.22. (péntek) 23:30 a koncert után
Házigazda: Kurina Trió
Belépő: 790 HUF
George Benson site itt!

2005. júl. 18. 15:27 | Cooltúrpláza | wan2

Még nincsenek hozzászólások.

Hozzászólnék

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.