A dal veszélyes fegyver.Amikor Én még kissrác voltam
Tisztelgés az Illés zenekar előtt
Universal
52 perc/13 szám
4/5
Az Illés együttes megteremtette a magyar nyelvű és magyar karakterjegyekkel bíró, angolszász popzenét Magyarországon, történelmet írt - épp itt volt már az ideje, hogy ennek nyomatékot adjanak. A popnak az a rossz szokása, hogy álkonfliktusokat generál a korosztályok között, valószínűleg csak nálunk maradt meg, így aztán a honi rock and roll eddig nem dialogizált saját hagyományával. Angliában a Beatles, a T. Rex, a Sex Pistols vagy a Stone Roses ugyanúgy a hétköznapok része, mint a fish and chips vagy az esernyő. Nálunk egy miniszterelnök a V’ Moto-Rock énekesét Domján Rózsinak nevezte, hogy mást ne is mondjunk.
De ennek vége. Megszületett az első igazi tribute-lemezünk, mely méltó reflexió mindarra, mely az Illést a legfontosabb magyar rockzenekarrá tette.
Az első benyomásunk az, hogy minden előadó a saját képére és hasonlatosságára formázta a dalokat, és nyílván, az Illés gazdag repertoárjából olyan számok „találták meg” őket, melyek „testhezállóak voltak” számukra.
Azok a megoldások lettek a legjobbak, melyek feleselgetnek az illési tradíciókra. Egyfelől a beat örökségét merészebben felvállaló csapatok átiratai voltak a leginkább érvényesek, lásd a Kispál és Borz (Elvonult a vihar) The Puzzle (Miért hagytuk, hogy így legyen) HS7 (Eljöttél) ajánlatát. Ugyanolyan meggyőzőek azok a megszólalások, melyek az Illés életművét a folk felől közelítették meg (Besh O Drom (Amikor én még kissrác voltam) Etnofon Zenei Társulás és Palya Bea (Szőke Anni balladája).
A csúcspont viszont mindenképpen a Quimby phszichedelikus spagetti-westernes javaslata, A lány és a csavargó című dal, melyben annyi a drámai erő, a zenei irónia, oly annyira eltér az Illés világától, mégis oly közeli hozzá, hogy nyugodtan leírhatjuk: jobb, mint az eredeti. A „legérdekesebb” kísérlet pedig mindenképpen a szubkulturális extravaganciát és a nagyvárosi trubadúrlírát vegyítő Amorf Ördögök produkciója, ők a Honvéd Férfikar Szerenád-Kommandóval álltak egy pódiumra (Légy jó kicsit hozzám).
A lemez pont olyan tarka, és sokszínű, mint amilyen Kelet-Európa, így aztán szabad ideje hasznos eltöltéséhez mindenki megtalálhatja a pillanatnyi kedélyállapotának megfelelő számot.
P.Z.
2005. júl. 26. 18:15 | Cooltúrpláza | wan2
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.