05-08-26

Goran Bregovic Wedding & Funeral Orchestra

Koncert Budapesten: Művészetek Palotája, Nemzeti Hangversenyterem, 2005. szeptember 7. 20.00.


Goran Bregovic szerb és horvát szülők házasságából született Szarajevóban, 1950-ben. Komolyzenei tanulmányaival felhagyva a hegedűjét gitárra cserélte tizenhat éves korában, és különféle rockzenekarokban (Bestije, Kodeks, Mica – Goran – Zoran) tűnt fel, majd a legendás Bijelo Dugme etnorockzenekar tagja lett. Több mint egy tucat albumot jelentettek meg, míg a jugoszláviai háború közeledtekor fel nem bomlott a zenekar.

Bregovic akkortájt kezdett filmzenéket írni, lényegében a megélhetés kényszeréből, barátja, a filmrendező Emir Kusturica biztatására. Első közös munkájuk, a Cigányok ideje rendkívüli sikere azonnal az egekbe emelte Bregovic ázsióját: a kilencvenes évek első felében nemcsak hogy egymást követték felkérései, de olyan világsztárok énekelték dalait, mint Iggy Pop (az Arizonai álmodozók című Kusturica-filmben), Scott Walker (a Toxic Affair című Philomene Esposito-filmben), Ofra Haza (a Queen Margot című Patrice Chereau-filmben) vagy Cesaria Evora (az Underground című Kusturica-filmben). Amit egyik-másik szerzeményével elért, annál többről zeneszerző nem nagyon álmodhat: ma már világszerte, a Balkán örökzöldjeiként terjednek – a Cigányok idejéből, illetve az Undergroundból ismert – Djurdjevdan és Mesecina című dalai.
Az efféle muzsikák forrásai a menyegzők és a temetések táján kereshetők, erre utal Bregovic zenekarának a neve is, ugyanakkor Bregovic igen finom kézzel bánik a Balkán cigányzenéjével: úgy tudja minden ízében emelkedetté tenni, hogy az közben mit sem veszít a hiteléből.
Ugyanakkor az sem hallgatható el, hogy az utóbbi években többen is támadták Bregovic művészetét. Az Underground után Kusturica is ellene fordult, azt vetve a szemére, hogy a sajátjaként tüntet fel olyan népzenéket – vagy más által írt dalokat – , amelyeknek ő csak a feldolgozója. Az sem aratott mindenütt egyértelmű tetszést, hogy számaiból több változatot is készített, hol a török Sezen Aksu, hol a görög George Dalaras, hol a lengyel Kayah közreműködésével. Mindez azonban legfeljebb árnyalta, valójában soha nem kezdte ki Bregovic kirívó rangját és népszerűségét.

A kilencvenes évek második felében a színházak világát is bevette: a szlovén Tomaz Pandur társaságában Hamburgban (Divine Comedy és a Purgatory and Paradise), a Teatro Stabile felkérésére Triesztben (Hamlet), s az ugyancsak olasz Marco Balani rendezésével Palermóban (The Children’s Crusade) dolgozott. Filmes sorozata sem szakadt meg, lásd Radu Mihaelanutól a Train of Vie, vagy Nana Djordjazétől a Missing Kisses című alkotásokat.

Mindeközben a Balkán zenéjére építve – szerb rézfúvósok, bolgár és orosz énekesek, valamint lengyel vonósok közreműködésével – Bregovic megalkotta koncertprogramját is. Zenekarának létszáma egy-egy speciális projekt esetében meghaladta a száz tagot, de huszonöt-harminc fő alatt soha nem álltak színpadra. Elvégre egy-egy ilyen alkalommal a Bregovic-életmű valamennyi slágere – a maga eredeti hangszerelésében, bő két órán át – felcsendül.

Válogatott diszkográfia:
Le Temps de Gitans
Arizona Dreams
Toxic Affair
La Reine Margot
Underground
Bregovic & Kayah
Songbook
Music For Films
Tales And Songs From Weddings And Funeral

2005. aug. 26. 13:47 | Előzetes | wan2

Még nincsenek hozzászólások.

Hozzászólnék

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.