05-09-29
Franz Ferdinand: You Could Have It So Much Better...
A világverő skótok második albuma. A Hónap lemeze. A WAN2 magazin cikke.Franz Ferdinand: You Could Have It So Much Better...
Domino/Neon Music
41 perc | 13 szám
5/5
A Franz Ferdinand, ha nem is gyökerestôl változtatta meg, de átrajzolta a brit és a nemzetközi könnyûzene térképét. A skót négyes nagy hatású, cím nélküli bemutatkozó lemeze után itt a második, immár címmel ellátott albuma, melyrôl, csaliként, már hallhattunk néhány dalt a zenekar szigetes koncertjén, s amely kétségtelenül az év egyik legfontosabb hanglemeze.
Két esztendôvel ezelôtt nem csak az történt, hogy Alex Kapranosék visszahozták és divatossá tették a kora 80-as évek feszes, táncos new wave-ét, és részben a Strokes meg a White Stripes fontos lemezei nyomán beindulva mesterséges légzést adtak a brit könnyûzenei színtérnek, hanem, hogy ízlést formáltak – újra divatossá tették a fanyar, intellektuális, ha úgy tetszik artisztikus popzenét; öltözködési, hangzás- és attitûdbeli trendet alkottak. Az elsô Franz-lemez óta ömlenek a hasonló vagy nem hasonló, de hozzáállásában rokon zenekarok: Bloc Party, Maximo Park, Kaiser Chiefs, Editors, The Rakes, és így tovább, és így tovább. Ha elég elragadtatottak vagyunk (elragadtatottak vagyunk, fôleg a szigetes buli után), azt mondhatjuk, hogy kisebb forradalmat csináltak. Persze hallottunk már olyan zenekarokról, melyek debütáló lemezükkel kitûnôt alkotnak, sôt talán utat is mutatnak, de következô albumukkal – beépülve a zeneiparba, jó nagyokat turnézva, szellemileg kissé elhájasodva, unalmasan jófejkedve – már képtelenek nagyot alkotni. Örömmel jelentjük, hogy a You Could Have It So Much Better nem ilyen lemez. 
A Franz Ferdinand második albuma nem hogy felnô az elementáris debütáló nagylemez színvonalához, hanem simán felülmúlja azt: a sikerben megmerítkezett, a nyerô formulát ismerô, öntudatos, szellemes zenekar csúcsteljesítménye. Csupa potenciális sláger, csupa tökös zenei megoldás, ugyanakkor az új élményhez szükséges friss ízek, az elsô lemez fordulataitól ellépô megoldások, szélesebb merítés, gazdagabb színvilág – artisztikus dandy-pop felsôfokon. Többnyire azért olyan számokat kapunk, amelyek a jól ismert Franz-formulát hozzák, ám ezek a jól ismert FF-keretbe foglalt számok – hogy csak néhányat említsünk: a lemezt felvezetô kislemezszám, a Do You Want To, a kvázi-Stone Roses-os elôkével ellátott albumnyitó The Fallen, a szigorúan riffelô, menetelôs-diszkós This Boy, a sûrû váltásokkal tagolt Well That Was Easy, a Take Me Out ikerdalaként is felfogható, blondie-s I'm Your Villain vagy a címadó dal – jóval játékosabbak, gazdagabb hangszerelést kaptak, és akkor még nem is beszéltünk az újdonságokról: a 60-as évek brit dalszerzôi hagyományai jegyében fogant elégikus Eleanor Put Your Boots Onról, a hasonlóan finom, zongorás, lennonos Fade Togetherrôl, a country-gitárral ellátott, fülbemászó Walk Awayrôl, a beindult, art-punkos, széttekert Evil and A Heathenrôl, vagy a new wave-riffeket beatleses harmóniákkal oldó What You Meantrôl. Ha még azt is hozzátesszük, hogy a debütáló FF-lemez távolságtartóbb világához képest a You Could Have It So Much Better nem csak zeneileg, hanem Alex Kapranos énekhangjának spektrumát és a szövegeket tekintve is színesebb – itt-ott oldottabb, itt-ott odamondogatósabb – akkor nem is kérdés, hogy a Franz Ferdinanddal sokkal jobban érezhetjük magunkat. Nem csak máshoz, de még két évvel ezelôtti önmagukhoz képest is.
_ener
2005. szept. 29. 16:45 | Cooltúrpláza | wan2
Még nincsenek hozzászólások.
Hozzászólnék
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.