05-09-29
Supergrass: Road to Rouen
Rövid, de tartalmas utazás az oxfordi bítnikekkel. Supergrass: Road to Rouen
EMI
35 perc | 9 szám
4.5/5
Gaz Coombes hatalmas barkói újra szárnyakká alakulnak, hogy – három sikerlemezzel (I Should Coco, 1995, In It for The Money, 1997 és Supergrass, 1999) a zsebben, az idegen életformákkal való találkozás élményével (Life On Other Planets, 2002) – az életmı első tíz évének enciklopedizálását letudva (Supergrass Is 10, 2004) egy rövid, de az eddigiekhez hasonlóan tartalmas útra repítse az unalomig hajszolt angol neobeat zene még mindig lelkes rajongóit. 
Az utasok mindenképpen jól járnak – mint általában –, viszont akik otthon maradnak, kesereghetnek és irigykedhettek, mint ahogy az szintén lenni szokott. A célállomás ezúttal Rouen; talán Franciaországban, esetleg a Duna egyik sirályszaros stégén, talán a bejárati ajtótól balra, talán: nem tudjuk hol. A hangsúly nem a megérkezésen van, hanem az úton és az utazáson. A nyitó etap (Tales of Endurance) mozgalmas és élettelien vibráló dallamaira magunkhoz öleljük a gigászi oldalszakáll szôrcsomóit, és az éjszakai levegôt magunkba szippantva a magasba emelkedünk. A lemez No 1. single-je (St. Petersburg) már a felhôk között talál meg, ahogyan az alattunk elterülô város éjszakai fényeit szemlélve elmerengünk
a hátrahagyott szerelmek és élvezetek fájó memoárjain. Az emlékek megzenésítése egyszerû és zseniális; a Sad Girl még csak elôkészíti azt a monumentális zenei csodát, amit a Roxy tiszta és szívbemarkoló gitár-ének kombója nyújt az elkeseredett, könnyeivel küszködô utazónak, aki szinte képtelen reagálni a mesterien kidolgozott szám nyújtotta érzelmekre. Mozgalmas és lágy. Életvidám, de ugyanakkor sötét. Néhány perc pihenô a hosszú út elôtt. Akár egy kávéreklám szlogenjei (Coffe In The Pot). A lemez címadó dala (Road to Rouen) a supergrassi hagyományok szellemében íródott; a klasszikus beatzene alapok egyre gyorsabbak, a gitárok fokozzák a pörgést, amelyet a tüntetô vokál még kaotikusabbá, de egyúttal érthetôvé és kimunkálttá varázsol. A Kick In The Teeth is elférne bármelyik korábbi és kolosszális Supergrass-albumon, az utolsó elôtti szám (Low C) azonban a Roxy és egyúttal az együttes régi-új stílusának kevésbé kirobbanó, gyönyörködtetô verziója. Megérkeztünk úti célunk végére (Fin). Sikerült a tervünk, apa? A választ Rouenben találjuk meg.
mct
2005. szept. 29. 17:23 | Cooltúrpláza | wan2
Még nincsenek hozzászólások.
Hozzászólnék
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.