05-09-30

A Nemzeti Kulturális Alapprogram Bizottságának Közleménye

Az elmúlt napokban különböző téves információk láttak napvilágot a Nemzeti Kulturális Alapprogram működésével kapcsolatosan, ezért az NKA Bizottsága az alábbiakról tájékoztatja a közvéleményt és tisztelt pályázóit:


Maradványképzési kötelezettség
A kormány 2005. évi augusztus 3-i döntése az általános maradványképzési kötelezettségre jelentősen lelassította a folyó évre megítélt pályázati támogatások folyamatos kifizetését. Ezúton megerősítjük, hogy az NKA valamennyi megkötött szerződéshez kapcsolódó támogatását ebben az évben kifizeti azoknak a pályázóknak, akik programja idén megvalósul. Emellett továbbra is mindent elkövetünk, hogy a megítélt támogatásokra is minél előbb szerződést kössünk, és annak megfelelően folyósítsuk a kifizetéseket.

Az NKA átalakítása

Teljes az egyetértés az NKA vezető szakemberei, a kurátorok és a szakmai szervezetek többsége között abban, hogy az NKA korszerűsítésre szorul. Ez a munka 2005. tavaszán elkezdődött, legfőbb célja egy mindenki számára egyértelmű és követhető pályázati rendszer kialakítása. Az átalakításnak nem célja, csak egyik - későbbiekben eldöntendő - útja a kollégiumi szerkezet megváltoztatása.Az NKA folytatja a konzultációt a szakmai szervezetekkel és továbbra is tájékoztatja a kurátorokat és a nyilvánosságot az átalakulás minden fázisáról.

Budapest, 2005. szeptember 16.

Dr. Harsányi László
az NKA Bizottságának
elnöke

2005. szept. 30. 10:30 | Hírek | wan2

Még nincsenek hozzászólások.

Hozzászólnék

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.