(interjú: Herskovits Iván)
- Honnan ez az ideges, ugyanakkor érzelmes énekstílusod?
Smith: Énekesként az a dolgom, hogy közvetítsem a szövegeket, amelyek fôleg a nyers érzelmeinkrôl szólnak. Sokat mozgok a színpadon, hagyom, hogy a zene átvegye felettem a hatalmat. Szórakoztatni akarok, tehát nincs értelme azon görcsölni, hogy ezrek tekintete szegezôdik rám. Bízom a zenében, fantasztikusan érzem magam attól, amit a zenekar csinál, és ez nyilván meg is látszik rajtam.
- Van, amikor teljesen feldobottnak látszol, máskor pedig Peter Gabriel merengô stílusában szólalsz meg.
Smith: Mindig az adott szám stílusa határozza meg, milyen karaktert hoz ki belôlem. Én a dal szolgája vagyok. Ahogy a természettel sem lehet szórakozni, úgy dalnak is meg kell adni a szabad áramlását. Ha kamu módon énekelsz, észreveszik a hallgatók.
- Amikor elôször hallottalak, arra gondoltam, hogy ez a pasi lehetne az új Morrissey. Olyan értelemben, hogy tinédzserek százezrei vetítik a saját érzelmeiket a szövegeibe és a stílusába.
Smith: Ennek az az oka, hogy mi a zenével erôs érzelmeket akarunk kifejezni, azt akarjuk, hogy a hallgatók kötôdjenek a számokhoz. Morrissey esetében a tinédzserek azt érezték, itt van valaki, aki pontosan tudja, milyenek valójában a kamaszok, és megfogalmazta helyettük a gondolataikat.
- Nem voltál ott a zenekar indulásánál. Készen kaptad a csapat stílusát?
Smith: Egy éve léteztek már, amikor beléptem. Két és fél évvel ezelôtt jelentem meg a színen. Miután elkezdtem a Maximo Parkban énekelni, már többé-kevésbé készen voltak azok a dalok, amelyeket lemezünkön hallasz. A számok váza tehát megvolt, de igyekeztem folyton azt sugallni, hogy tökéletesen mást hozzunk össze, mint a többi banda. Feldobott, hogy a zenekarból mindenki olyan popdalokat akart írni, melyek ritmus és a dallam tekintetében mások, mint a trend. Annak semmi értelme, hogy olyasmire vesztegessük az idôt, amit mások már megcsináltak.
- Mit szólsz az igen erôsnek mondható angol poppiaci konjunktúrához?
Smith: Nagy-Britanniában most sokan vannak, aki elszántan küzdenek azért, hogy sikeresek legyenek. Könnyû valamit lángra lobbantani, ha külföldön is gyorsan terjednek a hírek a zenekarokról. Hetente kijön az NME, és ettôl gyors a fluktuáció. A média elszántan próbálja ismertté tenni az új embereket, mindenki szörnyû iramot diktál. Mi ezen szeretnénk kívül maradni, jobban örülnénk, ha a zenénk természetes módon jutna el az emberekhez. Az elsô lemezünk anélkül jutott be a Top 20-ba, hogy reklámozták volna, leszámítva egy-két kisebb hirdetést az NME-ben. A rádió sem játszotta a számainkat az indulásunkkor. Mivel nem a bejáratott csatornák segítségével lettünk sikeresek, ha továbbra is jó dalokat írunk, tovább maradhatunk a placcon, mint azok, akik mögött jórészt marketing áll, és nem kreativitás.
Parkok a popban
Park Life – A Blur megasikeres, 1994-es albuma, a britpop egyik csúcsteljesítménye.
Budai Ifjúsági Park – A hatvanas évek elejétôl 1984-ig üzemelô szórakozóhely a magyar pop elsô számú koncerthelyszíne volt, ahová egy közepesen sikeres zenekar is többezer embert tudott kicsalogatni.
South Park – A popkulturális utalásoktól hemzsegô amerikai rajzfilm négy idióta kiskrapek vívódásait mutatja be a felnôtté válás lassú, rögös útján.
Octopus’s Garden – A Beatles legjobb, 1969-es Abbey Road címû lemezének egyik magaslati pontja a sok közül.
2005. nov. 9. 11:56 | Profil | wan2
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.