05-11-10
Róisín Murphy - Csak a kékre emlékezem
Két évvel azután, hogy a Moloko befejezte Statues címû albumuk promóciós turnéját, Róisín Murphy megmutatta a világnak, hogy egyedül is képes összehozni egy lemezt. Még akkor is, ha ehhez retikülöket és noteszeket kellett a mikrofonhoz csapkodnia. Mindenki megelégedésére megszületett a kísérletezô kedvû Ruby Blue.„Sosem mondtam, hogy vége a Molokónak. Mindössze annyi történt, hogy szakítottunk Markkal, (Mark Brydon, a Moloko másik fele és Murphy egykori élettársa) és már nem akartunk együtt dolgozni. Szétváltak útjaink, de ez nem azt jelenti, hogy soha többé nem csinálunk lemezt.” – kezdte kissé ingerülten a választ, miután a zenekar hogyléte felôl érdeklôdtünk.
Tej, élet, erő, siker
Murphy – aki egykor kijelentette az újságírókról, hogy azok vékony spagettit szarnak – sosem tartozott a könnyû interjúalanyok közé. De az is igaz, hogy a sajtó szintén nehezen kezelte a zenekarát. Nem tudták eldönteni, hogy a Moloko jó értelemben véve cool, vagy csak pop értelemben az. A duó elsô, triphopos, elektrós lemeze, a Do You Like My Tight Sweater? (1995) nagyon jó kritikákat kapott, a második, drum’n’bass-es I Am Not A Doctor (1998) viszont vegyes fogadtatásban részesült.
Amikor hat év küzdelem után már majdnem abbahagyták az egészet, egyszer csak összejött nekik. A Things To Make And Do (2000) lemez – olyan slágereinek köszönhetôen, mint a The Times Is Now, a Pure Pleasure Seaker és a Sing It Back – meghozta számukra a szakmai és a közönségsikert is. Ennek ellenére, vagy éppen ennek köszönhetôen Murphy és Brydon 2002-ben szakítottak, de még elkészítették szerzôdésben vállalt negyedik sorlemezüket. Erre egyikük sem emlékszik szívesen, a Statues 2003-as turnéján már alig beszéltek egymással. Abban az idôben úgy tûnt, hogy már soha nem csinálnak együtt lemezt. „Nyilvánvaló, hogy a szakítás után kemény idôszak következett mindkettônk életében. Fôleg azért, mert annyi mindenen mentünk keresztül együtt. De mára már elmúlt a haragunk, és újra tiszteljük a másikat.”
Egy gyerek megindul
Róisín nem készült tudatosan a zenei pályára. „Belecsöppentem ebbe az egészbe. Írország és Anglia közt ingáztam, amikor Markkal találkoztam, aztán egyszer csak a kezemben volt a lemezszerzôdés. Azt hiszem a sors akarta így.”
Murphy 12 éves volt, amikor családjával Dublinból Manchesterbe költözött. Három év múlva szülei elváltak, majd anyja visszaköltözött a Dublin melletti Arklow-ba, apja pedig egy másik nôvel odébbállt. Róisín úgy döntött, hogy Manchesterben marad. Diszlexiája miatt nem volt túl jó tanuló. Egy idô után a manchesteri klubszcénában próbálta megtalálni a helyét, leginkább fiú haverjai társaságában. Egy barátját követve Sheffieldbe költözött, és úgy gondolta, hogy beiratkozik a helyi képzômûvészeti fôiskolára. Aztán 1993-ban egy sheffieldi klubban meglátta a harmincas éveit taposó Mark Brydont, aki akkor már veteránnak számított a szakmában, és miután az elsô lemezük címében megörökített „Do You Like My Tight Sweater?” kérdéssel felszedte, élete váratlan fordulatot vett.
Egyedülálló nő elénekelné
Róisín az utolsó Moloko-turné után döbbent rá, hogy életének egy szakasza lezárult, és a továbbiakban egyedül kell boldogulnia. „Sheffieldbôl Londonba költöztem. Nem ismertem senkit, ott álltam egyedül egy hatalmas városban. Magányos voltam, de végül sikerült lábra állnom.” Mikor berendezkedett új londoni otthonában – melyrôl késôbb megtudta, hogy korábban Brian Eno stúdiója volt – fogalma sem volt arról, hogy mihez kezdjen magával. „Annyira ki voltam borulva, mint még soha. Rengeteg idôt töltöttem egyedül. A sikereink idején sok embert magam köré gyûjtöttem, akik egyáltalán nem voltak jók semmire. Át kellett értékelnem a barátságokat.”
A régi barátra, Matthew Herbertre – aki korábban remixelte néhány számunkat – azonban számíthatott. „Felhívtam, mert tudtam, hogy ô az a producer, akivel dolgozni akarok.” Herbert, aki elôszeretettel alkalmaz olyan módszereket, mint a dobok helyettesítése chipses zacskókkal és habverôkkel, hamar meggyôzte Róisínt a módszerérôl. „Matt azt mondta, vigyek be a stúdióba különféle dolgokat az életembôl, mire én összepakoltam mindenfélét az újságpapírtól, a noteszen, a sminkcuccokon és retikülön át, egészen a bukósisakig. Aztán azt mondta, hogy fél órán keresztül ütögessem ezeket a mikrofonhoz és megpróbáltunk hangokat kihozni belôlük. Olyan típusú zenét csináltunk, amely különféle zajokból áll. Egyszerre
experimentális és elektronikus, ugyanakkor organikus is.”
Róisín, aki nem rajong azért, ha zenéjét „ôrültnek”, vagy „furcsának” titulálják, egyáltalán nem bánta meg, hogy a kissé különc Herberttel dolgozott. „Nem vágyom arra, hogy L. A.-be költözzek, és egy Grammy-díjas producerrel dolgozzak. Szeretem a folyamatosságot, az apró lépéseket.”
Különc lány, különc göncökben
Az eredetileg képzômûvésznek készülô Róisínnak mindig határozott elképzelése volt arról, mit szeretne látni lemezeinek borítóján. (Elég csak felidézni a Moloko második, I Am Not A Doctor címû albumát, amelynek belsô oldalain a hófödte alpesi csúcsokon páncélöltözetben fej egy fekete-fehér tehenet. Az állatot állítólag sífelvonón kellett felvontatni.)
Az új lemez borítóját és belsô képeit Simon Henwood festette, amit Róisín, mint oly sok mindent életében, egy váratlan találkozásnak köszönhet. „Simont egy barátom révén ismertem meg valami kocsmában. Megkérdezte, hogy nem állnék-e modellt neki. Mivel nem volt ellenvetésem, egy héttel késôbb feljött hozzám. Átnéztük a gardróbomat, és összeszedtünk pár göncöt, és átvittük a stúdiójába.” A különleges ruhadarabjairól és hatalmas operakesztyûs gyûjteményérôl híres Róisínnak nem volt nehéz kiválasztani néhány különlegesebb darabot. „Van pár festményem a sorozatból, de egyelôre nem tudom, hogy mit csináljak velük, mert hatalmas méretûek, és nem akarom, hogy a saját lakásom falán lógjanak, ugyanakkor azt sem akarom, hogy mások akasszák ki ôket. Talán, ha lesznek gyerekeim, megmutathatom nekik, hogy néztem ki egykor.” Bár vonakodva beszélt magánéletérôl, azért bevallotta, hogy fontolgatja a gyerekvállalást, és amikor nekiszegeztem, hogy a Ruby Blue számai közül némelyik, mintha egy új pasiról szólna, csak ennyit volt hajlandó elárulni: „Igen, új barátom van.”
Róisín – aki szerint a lemezének címében szereplô ruby a tüzet és az erôt szimbolizálja, míg a blue a melankóliát – érezhetôen visszanyerte önbizalmát és régi lendületét. „Gladiátor vagyok, akinek meg kell küzdenie mindenért. Erôs a személyiségem és határozott ötleteim vannak, ugyanakkor állandóan kételkedem magamban.” És hogy vannak-e kétségei a lemez sikerét illetôen?
„Ezt a lemezt, magam miatt csináltam, nem azért, mert bármit is be akarnék bizonyítani vele. Egyáltalán nem izgatott, hogy mit gondolnak majd róla. Amikor befejeztem, azt gondoltam, hogy egy nagyon különleges és bátor munka lett.”
Savanyú a szóló
Tricky
A triphop egyik legfôbb ideológusa a Massive Attackot hagyta ott, hogy aztán a legszomorúbb tánclemezeket készítse el.
Beth Gibbons
A Portishead keserédes hangú dívája 2002-ben készített Rustin Mannal közös lemezt – erôsen eltávolodva a triphoptól.
Dave Gahan
A Depeche Mode frontembere, megelégelve Martin Gore mûvészi terrorját, két éve jelentkezett egy mérsékelt sikerû szólólemezzel.
2005. nov. 10. 18:26 | Cooltúrpláza | wan2
Még nincsenek hozzászólások.
Hozzászólnék
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.