05-11-22
Kibeszélô show
Alapvetôen boldoggá tesz a tudat, hogy létezik a Bëlga zenekar. Harmadik lemezük megjelenése azonban nem okoz színtiszta örömöt, mert nem is az örömszerzés volt a Bëlga fô célja. A hónap lemeze a WAN2-ban.
Bokorpuszta / Zsolti a béka
1GRecords
2 CD | 104 perc | 29 szám
A rendszerváltás után azt gondoltuk, most aztán minden fasza lesz, tombol majd a szabadság, a Jók jól járnak, a Rosszak pedig megbûnhôdnek. Aztán nem ez lett, minden, ami addig is volt, megmaradt, csak alkalmazkodott és átalakult. A képmutatás, a sunyizás, a mellébeszélés, a hárítás, a hazudozás, az igénytelenség, a kétes erkölcsök és rasszista megnyilvánulások kora beköszöntött. A kereskedelmi tévék és rádiók által diktált kétes ízlésnek, a mindent átjáró, létfontosságúnak kikiáltott marketingolásnak és megkommunikálásnak, ennek az egész nyomulós, kispályás középszerûségnek éppen jókor dobott az arcába kesztyût – méghozzá szarban jó alaposan megmártogatottat – a Bëlga. Bátran, ôszintén, kozmetikázás és elnézés nélkül. Ahogy manapság nem szokás, nem ildomos és nem kifizetôdô.
Eleinte mindenki csak a sûrû és kacifántos káromkodást hallotta meg, mintha ennyi lenne a lényeg. De a bëlgák nem csak ész nélkül, gyomorból és idegbôl nyomják a kurvaanyázást, náluk minden egyes ordenáré szónak (és persze nem csak annak) megvan a helye és a jelentése. Ôk maguk pedig értelmes emberek, akiket, ha kérdeznek, minden trágárságot képesek meggyôzôen meg is indokolni. Már ha szükség van erre. De nincsen, mert nem ez a lényeg. A Bëlga ereje (a zenén túl) a témaválasztásban és azok kibontásában van. Provokatívan ostorozzák korunkat, de úgy, hogy közben a hallgató szinkronban bólogat helyeslôen és röhög visongva. Mert mindig a lényegre tapintanak, s mert úgy forgatják a szavakat, ahogy senki más. Az elsô lemezt követô felhôbörödés hamar elült, ahogy ôk is jelezték elôre, majd megszokjuk. Na persze, korántsem errôl volt szó: egyszerûen nehéz egy zseniális lemezt nem tudomásul venni. Aztán jött a Gólem, ez a többek által puhának és felemásnak elkönyvelt album, ami azért a 2–3 üresjáratközeli szám mellett elbírt néhány alapvetést is: Gyere kislány, gyere, Hazakísérlek, Királyok a házban, no és a szállóigévé vált: Az a baj.
Nem volt a Gólemmel semmi baj, a debütáló albumnál valóban egy fokkal gyengébbre sikerült, de azért bôven benne van még a körben ez is. Az, hogy a káromkodás helyett ezúttal inkább a maró iróniát választották, inkább elônyükre vált, mint a hátrányukra. Egyszerûen csak nagy volt a várakozás, és az elvárás a bëlgákkal szemben. Mindenki valami nem létezô minôségû albumra várt. Ezért ugyanúgy borítékolható volt a felemás siker, mint abban az esetben, amikor egy film, amit körülöttünk már mindenki látott és imádott és agyonajnározott, nekünk annyira nem tetszik.
A harmadik Bëlga-album viszont éppen olyan, mint amilyennek a Gólemet kikiáltották. Nem rossz, de nem is annyira jó. A témaválasztások nagyrészt most is példaértékûek, a baj inkább a témák kibontásával van. Haloványabb, jóval kevesebb az eredetiség, és sokkal több az üresjárat meg az önismétlés meg az öncélúság. Ami a korábbi lemezeken érdekesen és élvezetesen volt felfestve, itt csak úgy hanyagul fel van mázolva. A felnôtteknek szánt elsô lemez egyik (második) fele felesleges és érdektelen. Bár felröhögni itt is lehet, de az nem egészen ugyanaz, mint amikor valamit végigröhögünk. Ezen az albumon, bár vannak erôsebb pillanatai (Bandzsa, Egy-két-há, Gyújtasz, fônököm?, Szerelmes vagyok), egy darab Az a baj sincs. És ez baj. Meg az is, hogy bár Zorán nekem sem a szívem csücske, de a három részesre duzzasztott paródia-kísérlet értelmetlen és értelmezhetetlen, vagyis feleslegesen bántó. Eddig viszont feleslegesen senkit sem bántottak meg. A lemezt mégis megmenti három dolog:
1. Végre jó a borító.
2. Titusz, a „magyar Fatboy Slim”, aki a fiúkkal ellentétben igazán elemében volt.
3. A kettes lemez. A gyerekeknek szánt kiegészítô szösszeneten több az ötlet és a humor, az erô és a vitriol, mint a felnôttes elsôn.
Rossz érzésem van attól, hogy beszólok a Bëlgának, mert az olyan, mintha a saját szobám közepére szarnék. De ha ôk ôszinték velem, én se lehetek velük másmilyen.
Azt mondják, rekordidô alatt készült el a lemez. Gothár Péter ide vonatkozó filmje (Idô van) óta viszont tudjuk: az idôre bármit rá lehet fogni. Úgyhogy tudjuk be ennek a félsikert. Közben pedig csendben azért reménykedjünk abban, hogy nem annak köszönhetô a most még csak haloványan érzékelhetô irigyhónaljmirigyesedés, mert elfogyott a muníciójuk. Kár lenne értük.
Bobdetroit
2005. nov. 22. 12:59 | Cooltúrpláza | wan2
Még nincsenek hozzászólások.
Hozzászólnék
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.