06-02-27

Heaven Street Seven a Világgödörben

Március 3-én, pénteken este nyolc órától a Világgödör sorozatban a Kelet-Nyugat, a Supersonic és a Heaven Street Seven zenekarok adnak koncertet.

A Kelet-Nyugat igazi koncertzenekar, egyre többször találkozhatunk velük a budapesti klubokban, és a nagyobb fesztiválokon is képviseltetik magukat. Kizárólag saját dalokat játszanak, sok energiával.

A másodikként színpadra lépő Supersonic hazánk egyik legjobb indie-rockot játszó bandája, karakteres frontemberrel, és igazi profizmussal.

A Supersonic produkciója után következik az est fő fellépője, a Heaven Street Seven, akik
január végén a franciaországi Cannes-ban, a MIDEM zenei szakvásáron átvették a MTV Europe, a MIDEM és az Európai Unió Zenei Irodája által alapított „Európai Áttörés” különdíját. A HS7 stúdiómunkálatait megszakítva ad koncertet ezen a pénteken, hiszen a tavasszal boltokba kerül legújabb nagylemezük, a „Tudom, hogy szeretsz titokban”, amelynek most folynak keverési munkálatai.

Természetesen a koncerten már az új nagylemez dalaiból is hallhat a nagyérdemű néhány ópuszt.
A koncertek után Dj. Onoff táncoltatja a nagyérdeműt.
Belépőjegyek 1000 ft-ért válthatók elővételben is a Gödör Klubban, illetve a koncert napján a helyszínen. 
www.vilagveleje.hu

2006. febr. 27. 11:22 | Élővilág | wan2

Még nincsenek hozzászólások.

Hozzászólnék

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.