06-10-20
Lily Allen - A hölgy kissé bogaras
Lily Allen-re olyan szükség volt a nemzetközi popzene nôi frontvonalában, mint az angol válogatottnak arra, hogy megváljon David Beckhamtôl. A 21 éves énekesnô minden kétséget kizáróan az év egyik legüdítôbb jelensége. Nem akar a jól bevált formulának megfelelni, nem mutogatja combközép felett lábait, és olyan színvonalas és szórakoztató számokat ír, amelyek a korcsoportja feletti popfogyasztóknak is bejönnek.
Lily Allen idén, július elején elôször lépett fel a T In The Park fesztiválon és valószínûleg élete végéig emlékezni fog rá: koncert közben tudta meg, hogy Smile címû kislemeze a Razorlight In The Morningját megelôzve, az elsô helyre került a brit listákon. Ez nem rossz teljesítmény egy olyan kezdôtôl, akit elsô kiadója azért dobott, mert „furcsa arca” volt, és második kiadójánál is csak azért úszta meg, hogy a slágergyárosok karmai közé dobják, mert idôközben a MySpace-re feltett számainak linkjét már az NME szerkesztôi is egymásnak küldözgették.
Lily Allen a blog-generáció gyermeke, akinek MySpace-es oldalán sajátos központozással megírt vicces sztorikra és remek számokra bukkanhatunk. Lily családi problémákról, New York-i kirándulásokról, vagy éppen ruhavásárlásokról szóló kalandjait már azelôtt rajongók ezrei olvasták, hogy igazán híres lett.
Számról számra
Blogjában Carl Barattól Madonnán át Victoria Beckhamig számos hírességet kritizált, Cheryl Tweedyrôl, a Girls Aloud énekesnôjérôl (Ashley Cole újdonsült feleségérôl) külön számban emlékezett meg. Lily legalább olyan jól bánik az angol (konyha)nyelvvel, mint Mike Skinner és a Streets frontemberéhez hasonlóan ô is a brit fiatalok hétköznapjaiból meríti témáit (pasizás, bulizás, füvezés), ugyanakkor egy átlagos 21 éves lányhoz képest komoly társadalomkritikával és intelligenciával szemléli az ôt körülvevô világot. LND (London) címû számában stricikrôl és crackfüggô kurvákról, tescós szatyrokat cipelô néniket kirabló tolvajokról énekel. A hôbörgô-belenyugvó Everything’s Just Wonderfulban arról panaszkodik, hogy a bankoktól nem kap hitelt lakásra, és hogy a magazinok csak a fogyókúrákról írnak, amitôl még egy nyamvadt bolognait sem lehet megenni anélkül, hogy napokon át ne érezné rosszul magát tôle az ember. De még azok a számok is, amelyekben az ostoba vetélytársnôit (Friend Of Mine) vagy expasijait (Smile, Not Big) alázza, azok is szellemes cinizmussal vannak megírva, és egyáltalán nem tûnnek tinilányosnak.
A mindössze 37 perces Alright, Still címû debütáló lemeze sokadik hallgatásra sem válik unalmassá, és az ember azt kívánja bárcsak a nagymamaheccelô, 50 Cent-paródia, a Nan, You’re A Window Shopper is felkerült volna a lemezre, amely azért maradt le, mert nem sikerült idôben tisztázni egy sample copyrightját. A lemezzáró sramlis poéndal, egy nôvéri jó tanács, mely öccséhez, Alfie-hoz íródott, aki egész nap csak füvezik és videojátékokat játszik, és közben arra vár, hogy valaki megdöntse. Az általa elkövetett viccért Alfie Owen Allen állítólag kidobta Lily laptopját az ablakon.
Minden kezdet könnyû
Lily sokak szerint szüleinek, a színész-komikus Keith Allennek és filmproducer anyjának köszönheti sikerét. Ez részben igaz, hiszen elsô lemezszerzôdését apja intézte el neki, de nyilván nem ment volna sokra saját tehetsége nélkül. „Mintha az apám csak úgy odacsöröghetne a Parlophone-hoz és azt mondaná ,Lilynek éppen nincs munkája, leszerzôdtetnétek?’” Szülei révén otthonosan mozog a londoni társasági életben (egy családi anekdota szerint egyszer beugrott anyjához a The Ivy nevû étterembe, hogy legomboljon róla tíz fontot, anyja pedig éppen Victoria Beckhammel vacsorázott), és azért viszonylag kevés 17 éves csitrinek adatik meg, hogy tagságot nyerjen az elit Groucho klubba. A 21 éves énekesnônek már gyerekkora sem volt szokványos, mindössze öthónapos volt, amikor apja (aki mellesleg nagy haverja volt a néhai Joe Strummernek és a Happy Mondays tagjainak) elôször elvitte a Glastonbury fesztiválra. Már gyerekkorában jobban ismerte az underground klubokat, mint a játszótereket. Négyéves volt, amikor szülei elváltak. Kicsapongó életû apja, aki egyébként maga is büszkélkedhet slágerlistás szerzeménnyel (társszerzôje a New Order World In Motion címû számának) idônként hónapokra eltûnt.
„Életem elsô kilenc évét egy tanácsi lakásban töltöttem, és spagettit ettem pirítóssal” – próbálta igazolni utcai hitelességét egy interjúban Lily, de kétségtelen, hogy a családnak egy ponton rendesen megszaladt, nyilván azután, hogy anyja olyan filmek producere lett, mint az 1998-as Elizabeth (melyben Lily és öccse, Alfie is kapott egy kisebb szerepet), a 2003-as Sylvia, és a 2005-ös Bizonyítás. A lázadozó és öntörvényû kislány 14 éves koráig 13 különbözô tanintézményben fordult meg, végül, apjához hasonlóan, 15 évesen végleg abbahagyta tanulmányait. Hogy felgyorsítsa az eseményeket, egy családi vakáció után Ibizán ragadt. Anyjának azt mondta, hogy barátainál lakik, de valójában beköltözött egy hostelbe és a Plastic Fantastic Records nevû boltban extasyt árult partiarcoknak. A 15 éves Lily ekkor ismerte meg George Lambet, aki, miután kifizette visszaútját Londonba, menedzsere lett.
Csaj a csúcson
„A 16 és 19 éves korom közt eltelt idô teljesen ködös, egy nap sem telt, hogy ne szívtam volna” – mondta el Lily, aki 2002-ben apja segítségével a London Recordshoz (Warner) szerzôdött, ám a kiadó, még azelôtt dobta, hogy bármit is produkálhatott volna. Állítólag azért, mert vicces arca volt. 2005-ben a Regal Recordshoz került, és amikor a kiadó el akarta küldeni a jól bevált slágergyárosaihoz, Allen állítólag ellenállt, és Mark Ronsonnal, akkori pasijának haverjával, valamint néhány „manchesteri arccal” és Greg Kirstennel kezdett el dolgozni. Jóval lemeze megjelenése elôtt, besegített Robbie Williams legújabb albumába, az októberben megjelenô Rudeboxba.
Miután feltette dalait a MySpace-re, egyre többen lettek kíváncsiak rá. Az e-mailben küldözgetett linkek elértek az NME-hez, és a lap pozitívan írt demófelvételeirôl. Az Observer interjút készített vele, Jo Whiley pedig játszani kezdte az LND címû számát a BBC Radio One-on. A felhajtásnak köszönhetôen a kiadó elôrehozta a megjelenések idôpontjait, így a LND/Knock ’Em Out 7”-es formában, limitált szériában április végén jelent meg, ezt követte a Smile, majd a teljes album.
Csak remélni tudjuk, hogy a máris korosztályi idolnak kikiáltott Lily megmarad olyan természetesnek, amilyennek megszerette a blogger generáció.
szöveg: molnár ágnes
2006. okt. 20. 11:53 | Cooltúrpláza | wan2
Még nincsenek hozzászólások.
Hozzászólnék
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.