Október 25-én került a boltokba Lovasi András „hobbizenekara”, a Kiscsillag bemutatkozó nagylemeze, a Greatest Hits vol. 1., melyet egy háromszámos maxilemez harangozott be néhány héttel korábban. A hanghordozót az idén életre hívott, Lovasi András nevével fémjelzett Megadó Kiadó adja ki.
A Kiscsillag egy komolyan vett hobbizenekar, negyven körüliek garázsrock-zenekara, amely úgy alakult, hogy úgy alakult. Egy szép napon Lovasi András felfedezte magában a szunnyadó riffelős szólógitárost, vásárolt egy megfelelő hathúros hangszert és szólt a Kispál és a Borz egykori dobosának, Brautigam Gábornak, az ős-Kispál basszusgitárosnak, Ózdi Rezsőnek – őket az utóbbi idők Kispál Originál koncertjein is láthattuk – valamint a Kispál és a Borz kültagjának, Leskovics Gábornak, ugornának már össze egy próbára. A próbák olyan jól sikerültek, hogy egyik követte a másikat és hamarosan összeállt a Kiscsillag zenekar első koncertműsora. A koncertműsort koncertek, sőt klub- és fesztiválkoncertek sorozata követte, majd újabb számok jöttek, közben elkészült egy demó, végül pedig a teljes lemezanyag. A Kiscsillag debütalbuma az elmúlt évek legjobb Lovasi-cucca - legalább akkora izgalom és felüdülés, mint a Bandi a hegyről lemez volt annak idején. Talán a frissesség, talán a kötetlenség, talán a hobbizenekar-jelleg miatt laza, üde, karcos és spontán, kellő mennyiségben kibukott, genyó és kegyetlen, a megfelelő árnyalatokban érzelmes és szívhezszólós, épp annyira, olyan arányban gúnyos, megfejtős, valóságos és kitalált, amennyire kell. Lovasis meg nem is.
A 13+1 számot tartalmazó, háromnegyed órás Greatest Hits vol. 1. mindemellett - nomen est omen, önbeteljesítő jóslat, kinek mi jut eszébe - csupa emlékezetes számmal szolgál. Ott a szürreál és a hiperreál közt pendliző nyitószám, az Állnak a férfiak, a kedvesen gonoszkodó Ha én lennék, a táncos, vadulós Kockacukor és a PVSK-s kosáredző és egykori szövetségi kapitány, Rátgéber László által angolul elóbégatott dadaista punk, a Russian In The School. Aztán a meghökkentő, egyszerre súlyos és elszállt Mol-kútnál, a road-movies, közéletis, közérzetis húrokat pengető, szívbemarkoló Menetszél, a légies Tűkön táncol vagy éppen a legkevésbé sem légies Feketemosó. És így tovább: van miből válogatni.
Ja, és végül, de nem utolsósorban: külön kiemelendő Tövisházi Ambrus (Amorf Ördögök, Erik Sumo Band) zenei rendező személye, akinek produceri kezelése a lehető legjobbat tette a zenei anyagnak. Érthető struktúrák, izgalmas és harapós gitárhangok, masszív dobhangzás, nyekergő orgonák, dalonként rendre érdekes hangzásbéli megoldások, a tartalom és a forma egysége dicséri munkáját.
A hanghordozót az idén életre hívott, Lovasi András nevével fémjelzett Megadó Kiadó adja ki. A Megadó Kiadó – tervei szerint - kis példányszámban jelentet meg és mutat be - általa - arra érdemesnek tartott magyar könnyűzenei produkciókat, melyek a nagy nemzetközi kiadókhoz mérve viszonylag szűk réteghez szólnak.
Kiscsillag: Greatest Hits, vol. 1.
Megadó Kiadó, 2006
www.kiscsillagzenekar.hu
Kiscsillag:
Lovasi András: ének, gitár
Leskovics Gábor: gitár, ének, billentyű
Ózdi Rezső: basszusgitár
Brautigam Gábor: dob
2006. okt. 27. 10:12 | Hírek | wan2
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Ez így oké, de miért kellett az újságban azt írni, hogy "erősen hímsoviniszta" ez az album, mikor pont nem... Meg hogy a Mol kútnál vicces mód értekezik a baszásról"? Mindegy, csak költői kérdések..