06-12-07
Spontaan kiállítás

Körül szoktál nézni, ha beülsz egy kávézóba? Pedig érdemes!/Nagyon helyes! Mostanában egyre elterjedtebbek az olyan kis fotókiállítások, amelyek nem múzeumokban, hanem sokkal közvetlenebb keretek között, az ilyen és ehhez hasonló társasági helyiségekben találják meg a közönségüket.
Persze ha a közönség hagyja magát. Ki lehet ugyanis zárni azt, amit ezek a kiállítások adni tudnak, de nem érdemes! Hogy csak egy mostani példát említsünk, december elsején nyílt meg a Szimpla kávézó (VII. ker. Kertész u. 48) lenti részében „Ember és tér” címmel a Spontaan Fiatal Művészek Egyesületének első kiállítása, mely december végéig látható. Menjünk csak szépen sorjában. Maga a tárlat 8 fiatal, tehetséges művész fotóit vonultatja fel, néhol szocio, néhol a szavak legszorosabb értelmében ember és tér témakörben. A címet mindenki a saját vizuális nyelvére fordította le, és néhol egész különböző, érdekes megoldások születtek. Persze nehéz erről írni, ezt látni kell! A Spontaannal már egy kicsit könnyebb dolgunk van írásban. Ez egy frissen induló művészeti közösség, (éppen ezért bármilyen támogatást nagyon szívesen vesz), mely több kategóriában is (fotó, film&videó, rajz&festészet, animáció, webart, divattervezés és zene) várja az érdeklődő tehetségeket. Akik tagokká avanzsálnak, azoknak pedig lehetőségük lesz on-és offline is bemutatni munkáikat, illetve résztvenni olyan workshopokon, ahol érdemes tanároktól hallhatnak olyan tanácsokat, amik segítségével továbbfejleszthetik magukat.
További információ és jelentkezés a
www.spontaan.hu oldalon, ami jelen formáját egy pár héten belül levetkőzi és megindulhat rajta az igazi online közösség!
2006. dec. 7. 14:01 |
Cooltúrpláza |
wan2
Hozzászólnék
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg.
Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.