Az est győztese tehát kétségtelenül az amerikai Dixie Chicks lánycsapat, mely megnyerte az összes olyan kategóriát, melyben jelölt volt. A trió, melyet Natalie Maines 2003-as Bush-ellenes beszólása miatt jó ideig nagyjából-egészében b-listára tett az amerikai média, a Legjobb album-, a Legjobb country album-, a Legjobb hangfelvétel-, az Év dala- és a Legjobb country-énekteljesítmény-kategóriákban diadalmaskodott. Érdemes megjegyezni, hogy utoljára 1993-ban Eric Clapton halmozta így - és ezeket - a Grammy-díjakat, s, hogy legutóbb 1969-ben történt olyan, hogy country-előadó kapta az Év albuma-díjat a Grammy-n.
A Red Hot Chili - mely az idei díjkiosztó után immár hatszoros grammysta – ugyancsak jó százalékkal zárt, hiszen hat jelölésből négy szobrocskát kaparintott meg, közte az Év rockalbumáért járó elismerést, Mary J. Blige-ról viszont mindezt már nem mondhatjuk el, hiszen nyolc jelölésből mindössze hármat söpört be - a Legjobb R&B-album, a Legjobb R&B-dal és a Legjobb R&B énekteljesítmény díját. Mindezek mellett két tucat előadó duplázott: Bob Dylan, Bruce Springsteen, Chick Corea, a Gnarls Barkley, John Mayer gitáros-énekes, a veterán táncdalnok, Tony Bennett, az új R&B-csillag, John Legend, a gospel-sztár, Kirk Franklin, a néhai Michael Brecker, John Williams filmzeneszerző, a karmester, Michael Tilson Thomas és a rapper Ludacris két Grammy-díjjal lett gazdagabb.
Stevie Wonder ugyan csak egy díjat kapott idén, ám ez volt a huszonötödik pályafutása során, James Blunt és Prince viszont lógó orral távozott, hiszen, bár mindkettőjüket öt-öt kategóriában jelölték, egyikük sem nyert. Hardrock kategóriában a Wolfmother, metálfronton a Slayer nyert, tánczene-kategóriában kapott díjat Madonna és Justin Timberlake, a legjobb kortárs jazz Bela Fleck, Neil Young viszont három jelölése ellenére tök nyeretlen maradt – az külön érdekesség (szerintünk…khm…skandalum), hogy Young eddig egyetlen Grammy-t sem kapott pályafutása alatt.
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg.
Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
xyukf qzpjobew jbvmt rstjz okcweifn vbzns ebnu