Dalíróink ezen az estén: Bródy János, Őz Zsolt, Kistehén - unplugged, Karafiáth Orsolya, Tóth Kriszta, Szilágyi Ákos, Király Levente, Bárdos Deák Ági, Véber Kristóf, Bogár Zsófia, Borbély Szilárd, Jónás Tamás, Rutkai Bori – zeneszerző és közreműködik: Virgács, és a házigazda Sziámi zenekar.
A Songwriters’ Klub a Sziámi zenekar kezdeményezése, a világon egyedülálló élőzenés dalszerző klub, ahova minden estére egy közismert zenész, egy neves költő, valamint - házigazdaként - a Sziámi zenekar az arra az alkalomra írt új számmal érkezett.
A programsorozat mostanra már három szemesztert, azaz 35 jó hangulatú, sikeres estét és több mint száz, ott bemutatott, új alkotást tud maga mögött. Az elmúlt két évben megmozgatta szinte a teljes magyar progresszív zenész-gárdát és költészeti elitet, valamint a társművészetek számos izgalmas képviselőjét.
A március 1-ei eseményre pályázatot hirdettünk „Van Gogh-dalok” címmel, amelyre a festőt, képeit vagy életművét megfestő dalszövegek, költemények és kész dalok érkeztek. A lezárult őszi évad záró dalfesztiváljához hasonlóan ezen az esten ezekből az újszülött Van Gogh-dalokból hallható és látható egy nagyszabású koncert.
A műveket a szerzők mutatják be: Bródy János, Őz Zsolt, Kistehén - unplugged, Karafiáth Orsolya, Tóth Kriszta, Szilágyi Ákos, Király Levente, Bárdos Deák Ági, Véber Kristóf, Bogár Zsófia, Borbély Szilárd, Jónás Tamás, Rutkai Bori – zeneszerző és közreműködik: Virgács, és a házigazda Sziámi zenekar.
Házigazda: Sziámi, Bárdos Deák Ági, Szépművészeti Múzeum
2007. március 1., csütörtök, 19.00 – 21.30
Szépművészeti Múzeum, 1146 Budapest, Dózsa György út 41.
Információ: www.sziami.hu, info@sziami.hu
Bővebben Van Goghról és a kiállításról: www.vangoghbp.hu
Songwriters’klub BIO
2004-ben a Trafó Kortárs Művészetek házában működő Trafó Bár Tangóban vette kezdetét működésünk. A Sziámi zenekar gondozásában született dalok kortárs költők és zeneszerzők együttműködésének eredményeképpen jöttek létre.
A 2006 decemberében a Trafó Kortárs Művészetek Házában tartott Gálával lezárult a Songwriters’ klub számos hazai szerzővel fémjelzett első korszaka.
2007. febr. 21. 13:00 | Hírek | wan2
Thank you for valuable information.
The topic is quite curious, i must say
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.