07-03-07
Pulp-újraegyesülés: nem
Annak ellenére, hogy zenekarában játszik a Pulp-basszusgitáros Steve Mackey és a szólóban sikeressé vált, a Pulpot koncerteken kisegítő gitáros, Richard Hawley, valamint, hogy novemberi szólókoncertjén Candida Doyle Pulp-billentyűs színpadra lépett vele, Jarvis nem tervezi, hogy újra összetrombitálja a Pulpot. „Előbb a pokolnak kéne befagynia. A zenekar tagjai egytől-egyig kapcsolatban vannak egymással és jó a viszony, továbbá, ha jól tudom, nem történtek halálesetek, így a dolog egyetlen akadálya az, hogy e pillanatban nem látom értelmét a dolognak. Ha úgy tűnne, hogy ez a megfelelő döntés, akkor semmi akadálya nem lenne a dolognak, ám mindez határozottan nem szerepel a terveim között.” – nyilatkozta Cocker. Cocker azt is elmondta nyilatkozatában, hogy szólóalbuma elkészítése során felmerült, hogy a zeneanyag akár lehetne Pulp-lemez is, - hiszen az albumon játszik Mackey és Hawley is – de aztán mégse’: „Ha Pulp-lemezt akartam volna, akkor csináltunk volna egyet. Beszéltünk is erről, de nem akartuk, és azt sem szerettük volna, hogy a lemez úgy hangozzék, mint egy Richard Hawley-album – nem mintha nem szeretném a lemezeit, de ez egyikőnknek sem lett volna kedvére való.”. Cocker zenei „örökségéről” is ejtett néhány keresetlen szót: ”Utáltam a britpop-terminust és sosem gondoltam, hogy a Pulp része annak. Lehet, hogy mások másképp gondolják, de egyébként azt gondolom, hogy nem túl sok izgalmas zene jött ki a britpop-korszakban.”
2007. márc. 7. 15:26 |
Hírek |
wan2
Hozzászólnék
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg.
Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.