08-03-27
Új számokkal a Hajón a Barabás Lőrinc Eklektric

A tavalyi évben néhány hét alatt robbant be a Barabás Lőrinc Eklektric a magyar zenei köztudatba Famous című kislemezével. 2007-es tevékenységüket a Pesti Műsor az ’év előadója’ címmel díjazta, míg a formációt a kritikusok az év egyik legszínesebb, legszínvonalasabb produkciójának titulálták, sőt a magyar Miles Davist vélték felfedezni a zenekarvezető trombitásban.
Ladal című nagylemezük nem csak a kritikusok, de a közönség körében is közkedvelt, mely állítást az a tény is igazolni látszik, hogy decemberi lemezbemutató- koncertjük teltház előtt zajlott az A38-on, emellett igen előkelő helyen állnak a deep distribution eladási listáján illetve, a
Famous című daluk 12 hétig szerepelt – ebből két hétig vezetve azt - a Petőfi Rádió lejátszási toplistáján.
Rövid pihenő után márciusban újra láthatja-hallhatja a népszerű formációt a közönség: a folyamatos próbák mellett hamarosan leforgatják második videoklippjüket ahhoz
Otto című dalukhoz, melyet már lehet hallani a rádiókban. Az alkotó pihenés alatt új számok is születtek, ezeket először a nagyközönség március 28-án hallhatja majd az A38-on. Az este hangulata természetesen továbbra is a Ladal zenei anyagára épül, így teret kap benne a fusion, nu jazz, hip-hop és a lounge is. A hajón ez alkalommal előzenekarként a
Smárton trió hangolja jazzes hangulatra a közönséget - alapítója Sűtő Márton, aki többek között az Egy Kiss Erzsi Zene kreatív alkotó tagjaként vált ismertté, híressé -a levezetésről pedig Vida G szettje gondoskodik. Azoknak, akik egy kellemes tavaszi, jazzes estére vágynak március 28-án, érdemes mihamarabb megváltani jegyüket, hiszen könnyen meglehet, hogy ez a buli is teltházas lesz.
www.barabaslorinc.hu
www.smartontrio.homeip.net
www.a38.hu
Helyszín: a38, 1117 Budapest, Petőfi híd budai hídfő
Időpont: 2008. március 28. kapunyitás 20h
Jegyár:
Elővételben: 2000 Ft
Helyszínen: 2500 Ft
2008. márc. 27. 10:57 |
Hírek |
wan2
Hozzászólnék
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg.
Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.