
Startra készen az animációs filmek legjava! Csütörtökön indul az 5. Anilogue, Budapest legnagyobb nemzetközi animációs filmmustrája. A fesztivál tizennégy külföldi rajzfilmest lát vendégül, köztük négy igazán neves zsűritagot is.
2007. nov. 27. 11:04 | Előzetes | wan2 | 3 hozzászólás
A Songwriters’ a világon egyedülálló élőzenés dalszerző klub, ahova minden este közismert zenészek, neves költők, és a házigazda SZIÁMI zenekar az arra az alkalomra írt új számmal érkezik. A 35 jó hangulatú, sikeres est, és több mint száz, ott született dal után május 11-én a klub a Tivoli Színházban mutatja be legújabb kollekcióját, majd ősztől péntekenként hetente jelentkezik.
2007. ápr. 27. 10:50 | Előzetes | wan2 | 3 hozzászólás
Tavasszal ismét hazánkba látogat a 2003-ban Grammy-díjra is jelölt Orlando Valle Maraca és zenekara, hogy velünk is megismertesse Soy Yo című új lemezét. A zeneszerzőként és fuvolistaként is világsztárnak számító kubai Maraca utoljára 2004-ben, a Világzenei Fesztivál (WOMUFE) keretében járt Magyarországon, s idén ismét várja a tüzes karibi ritmusok kedvelőit, ezúttal április 24-én, az Almássy Téri Szabadidőközpontban.
2007. ápr. 11. 10:53 | Előzetes | wan2 | 3 hozzászólás
Egy újabb nagyszerű zenekar a Southern Cross, Hugo Race nyomvonalán.
1984-ben alakult meg Merlbourne-ben a Once Upon A Time zenekar Bruno Adamsszel és Chris Hughesszal. Négy évig játszották avantgárd pszichedelikus blueszenéjüket. 1989-ben átköltöztek az éppen egyesülő Nyugat-Berlinbe. A kilencvenes évek elején végigturnézták Európát Nick Cave & the Bad Seeds, illetve a Swans előzenekaraként. Hazánkban 1992 nyarán Budapesten a Tilos az Á-ban adtak két, azóta legendássá vált koncertet.
2007. márc. 6. 11:39 | Előzetes | wan2 | még nincsenek hozzászólások
Február 1-jén Budapesten a Hajón, másodikán Esztergomban a Molothowban, és harmadikán pedig Pécsen, a Trafikban lép fel Lovasi András „hobbizenekara” a Kiscsillag.
2007. jan. 31. 11:30 | Előzetes | wan2 | még nincsenek hozzászólások
Már csak két este láthatunk dalpremiereket ebben az évadban a Trafóban, de inkább a végére is igazi csemegéket tartogató program miatt érdemes szabaddá tenni a következő két csütörtököt, november 30-át és december 7-ét.
November 30-án Ficsku Pál, író, „Lombikbébi dala” című új költeményét hallhatjuk megzenésítve, majd a punk hőskor klasszikusait játszó Lopunk (www.lopunk.hu), valamint a házigazda Sziámi mutatja be újszülött dalait.
Az ősbemutatók után a dalszerzőként felvillanó Lopunk folytatja az estét Sex Pistols-, Ramones-, Dead Kennedys-, Clash-feldolgozásokból (is) álló koncertjével, majd hajnalig underground pop-art táncest DJ Joe-val.
A záró klubestén, december 7-én a Hiperkarma frontembere, Bérczesi Róbert, valamint Szerbhorváth György friss szerzeményei a Trafó színpadán, valamint ismét külföldi vendégzenekar, a Waterfall (www.waterfall.sk, Szlovákia) mutatkozik be.
A Songwriters Klub ezzel nem ér véget, egy fergeteges Songwriters’ Dalfesztivállal zárul, ami december 29-én a Trafó nagytermébe érkezik –az összes, erre az évadra komponált dallal és meglepetés vendégekkel!
Házigazda: Sziámi, Ági 50, Trafó
A rendezvénysorozat ingyenes – mindenkit szeretettel és tokaji borral várunk
2006. október 5-től 10 héten keresztül minden csütörtökön 21 órától
Trafó Bár Tangó, IX. Budapest, Liliom u. 41.
Információ: www.sziami.hu, info@sziami.hu
November 30., csütörtök
21.00 Dalvetítés
Kép-zene: Bemutatja: Sőrés Zsolt
Performance (1970.) Rendezte: Donald Cammel, Nicolas Roeg
21.30 Zenész-dalszerző: Lopunk: Pseudo
22.00 Költő: Ficsku Pál: Lombikbébik dala
22.30 Sziámi: Test a lelke
23.00 koncert: Lopunk
Utána hajnalig: DJ Joe (underground pop)
December 7., csütörtök
21.00 Dalvetítés
Kép-zene: Bemutatja: Sőrés Zsolt
21.30 Zenész-dalszerző: Bérczesi Róbert (Hiperkarma)
22.00 Költő: Szerbhorváth György
22.30 Sziámi: Üzenem: Türelem!
23.00 koncert: Waterfall (Szlovákia) http://www.waterfall.sk/
Utána hajnalig: DJ Joe (underground pop)
2006. nov. 29. 13:48 | Előzetes | wan2 | még nincsenek hozzászólások
November 24-26 között rendezik az első Hungaricum Fesztivált. A hazai különlegességeket bemutató gasztronómiai kiállításnak és vásárnak a budapesti Campona Bevásárlóközpont parkolója ad helyet. Az ingyenes hétvége nem csak a hasé: az ételek és italok mellett kézműves vásár, egészséges-életmód tanácsadás és számos koncert várja a nagyérdeműt.
2006. nov. 22. 12:24 | Előzetes | wan2 | még nincsenek hozzászólások
A múlt héten váratlan, spontán fordulat tette teljessé és még élőbbé az élő dalszerző klub, a Songwriters Klub programját – egy gitárral megérkezett egy fiatal, tehetséges zenész, Szilágyi Júlia, és a meghirdetett dalokat követően előadta 2 saját szerzeményét. Egy héttel később, november 9-én ezt a 2 dalt a Sziámi zenészeivel adja elő újra a szerző.
2006. nov. 7. 14:44 | Előzetes | wan2 | még nincsenek hozzászólások
Igazi különleges koncert lesz mához egy hétre, november 14-én este a Trafó Bár Tangóban, azaz a Trafó Pincében. Az amerikai Ken Stringfellow nemrég már járt Budapesten, bár akkor az Arénában, mint az REM turnébillentyűse. Persze Stringfellow-ról ennél többet is tudunk. Egyszál gitáros koncertjét jóérzésű ember nem hagyja ki.
2006. nov. 6. 22:22 | Előzetes | wan2 | még nincsenek hozzászólások
A Songwriters’ a világon egyedülálló művészklub. A Trafó Bár Tangóban, ahol minden csütörtök este dalok születnek a legizgalmasabb szerzők és előadók mutatják be új szerzeményeiket egymásnak, és azoknak, akik szívesen tanyáznak a kőkorszaki írógéppel és friss dalszövegekkel megterített asztaloknál és hallgatják értőn az inkubátor-stádium itt először megszólaló dalait.
Az első alkalommal nem csupán a meghirdetett 3 új szám volt hallható, kitartóan kopogtak ugyanis a dekorációnak is beillő, régi írógépek - versek, dalszövegek születtek, amelyek hamarosan megtekinthetőek lesznek a www.sziami.hu címen is, sőt a legjobbak hallhatóak lesznek a Sziámi zenekar tolmácsolásában a klub során.
Október 12-én Rutkai Bori, Keresztesi József és a Sziámi mutat be új dalt, majd vendégünk a Kelet-Nyugat zenekar. Lesz emellett Dalvetítés Sőrés Zsolttal, és underground popart táncest is.
Házigazda: Sziámi, Ági 50, Trafó
A rendezvénysorozat ingyenes – minden érdeklődőt szeretettel és tokaji borral várunk
2006. október 5-től 10 héten keresztül minden csütörtökön 21 órától
Trafó Bár Tangó, IX. Budapest, Liliom u. 41.
Információ: www.sziami.hu, info@sziami.hu, 30/386-3843
Október 12., csütörtök
21.00 Dalvetítés
Kép-zene: Bemutatja: Sőrés Zsolt
Carlos Batts: American Gothic (2005)
21.30 Zenész-dalszerző: Rutkai Bori: Tömjén a keresztutcán
22.00 Költő: Keresztesi József: Vidéki fiatalok Budapesten
22.30 Sziámi: Nem tudhatja ép elme
23.00 koncert: Kelet-Nyugat
Utána hajnalig: DJ Joe (underground pop)
Október 19., csütörtök
21.00 Dalvetítés
Kép-zene: Bemutatja: Sőrés Zsolt
Tessa Hughes-Freeland – Ela Troyano: Playboy Voodoo (1991)
Julien Fonfrède – Karim Hussain: La Dernière Voix / Az utolsó hang (2002)
21.30 Zenész-dalszerző: Varga Lívius (Quimby):Vonyíts!
22.00 Költő: Tóth Kriszta: Holdvándor
22.30 Sziámi: Kéttestű
23.00 koncert: Mantra Porno
Utána hajnalig: DJ Joe (underground pop)
Október 26., csütörtök
21.00 Dalvetítés
Kép-zene: Bemutatja: Sőrés Zsolt
Richard Kern: Death Valley’69 (1986)
Richard Kern: Submit to Me Now / Hódolj be nekem most (1986)
21.30 Zenész-dalszerző: Ludditák: Turné
22.00 Költő: Szálinger Balázs: Gyújtsunk fel egy tankot
22.30 Sziámi: Síntévesztő
23.00 koncert: Szabad Európa Rádió
Utána hajnalig: DJ Joe (underground pop)
2006. okt. 10. 13:21 | Előzetes | wan2 | még nincsenek hozzászólások
Október 13-án pénteken az A38 hajón tartja a SUBSCRIBE az őszi nagyszabású buliját.
A srácoknak a februári teltházas szülinapi koncertjük után, sikerült egy nyár alatt meghódítani a román közönséget; játszottak odaát a CLAWFINGER és a DEFTONES vendégeként, amit egy 10 napos turné követett, hogy visszatérjenek ide, és egy exkluzív estével zárják a nyári évadot olyan nívós zenekarokkal, mint a pszicho-progresszív muzsikával, és patafizikai eszmefuttatásokkal machináló ISTEN HÁTA MÖGÖTT, vagy a FISH, akiknek ez lesz a már várva várt első lemezük bemutatója, illetve a budapesti supergroup, a post-emocore SHELLBEACH, kinek legénységében olyan neveket tisztelhetünk, mint az örökifjú Ivánfi Dani (ex-Blind Myself), Totik Zoli (ex-Velvet Stab), Mohácsi Matyi az Idoruból, Horváth Attilla Subscribe-ból vagy Somló (Pác) Pali. Az est különlegességét az adja, hogy a koncertről DVD is készül, valamint a Subscribe-tól már megszokott meglepetésekre is lehet számítani. Mivel ez lesz ebben az évben az utolsó budapesti bulijuk, megjelenés kötelező mindenki számára, aki szereti a magával ragadó színpadi látványt vagy az igényes, húzós rockzenét!
Jegyek elővételben 1200 Forintért szerezhetők be a hajón, illetve 1500 Forintért a helyszínen.
További Subscribe-koncertek:
Szeptember 22 Debrecen Lovarda – Rage Against The Machine Tribute
Október 6 Debrecen Vígadó – Subscribe
Október 13 Budapest A38
Október 17 Szeged JATE – Subscribe, RATM tribute
November 11 Tarzanfest Fehérvár – Subscribe
November 17 Nyírbátor
November 25 Balassagyarmat
December 19 Budapest Süssfelnap RAGE
2006. okt. 9. 12:05 | Előzetes | wan2 | még nincsenek hozzászólások
A cím mindent elárul: Magyarország legnépszerűbb punkzenekara pubertáskorba lépett.
2005. dec. 20. 14:57 | Előzetes | wan2 | még nincsenek hozzászólások
„A Public Enemy találkozása a My Bloody Valentine-nal; Mobb Depp találkozása Glenn Brancával; Einstürzende B-boybaten” – sokféleképpen próbálták már leírni a Dälek által létrehozott egyedi, páratlanul sűrű zenét. Az elszánt és dühös, ugyanakkor valamiképpen mégis agyas hip hop mellett felhasználják az ipari és zajzene, a pszichedelikus és a legkeményebb rock hangfegyvereit, de még a minimalista és a keleti zene hatásait is úgy tudják beépíteni, hogy az nem okoz törést egyedi stílusukban. Az ortodox hip hop-rajongóknak túl extrém, a beszűkült rockereknek túl hip hop; aki azonban hajlandó megadni magát lehengerlő zenéjüknek, az el kell, hogy ismerje: a Dälek a mai underground egyik legeredetibb és leghatásosabb csapata.
2005. nov. 25. 11:56 | Előzetes | wan2 | még nincsenek hozzászólások
2005. okt. 21. 11:45 | Előzetes | wan2 | még nincsenek hozzászólások
A WAN2 havi programajánlója.
október 1.
Lakásból otthont
Bútorozz össze a XX. század bútorai címû képeskönyvvel, mely természetesen a bútorokkal foglalkozik, mégpedig kimerítôen. Fiona & Keith Barker könyvét a Glória Kiadó jelentette meg.
október 2.
Repülô show
A kopterek azt üzenik, hogy feltámasztják a halott rock & rollt. Ezt ígérik, és még ennél is többet. The Hellacopters Münchenben, a Georg-Elser Halléban.
október 3.
Fémszívû fiúk
A szezon nagy metálünnepe vár mindenkit, aki nem dőlt be a rövid haj ócska és szánalmas divatjának. Lobogjanak a sörények, a PeCsa színpadán a Nevermore, a Dew-Scented és a Mercenary! Irgum-burgum!
október 4.
Minden követ megmozgatnak
Szegény kicsi Billy, az ötödik stone se tud a fenekén maradni. A Bill Wyman’s Rhythm Kings a PeCsában mutatja meg, hogy bár túl öregek a rock and rollhoz és
a halálhoz is, viszont ezért nyomnak bluest.
október 5.
Bevállalsz egy szaxit?
Münchenben, a Metropolis-Kulturfabrikban lép fel a klasszikus brit nemzeti metal nagy öregje, a Saxon.
október 6.
Csillagok, csillagok
A Fesztivál Színházban mutatják be Várkonyi Mátyás–Béres Attila: Egri csillagok címû történelmi musicaljét, amely nyilván elég látványos lesz ahhoz, hogy osztálykirándulós gyerekek mellett te is megnézd.
október 7.
Füves könyv
Kannabiszt szívni és termeszteni nem szabad, viszont azt olvasol róla, amit akarsz.
A Kannabisz című alapos, és dekoratív könyvet Jonathon Green írta, a Glória Kiadó pedig megjelentette.
október 8.
Zizirájder
A rock ad rollban bárkibôl lehet sztár, a popmenyecskékbôl vagy a lókupecra emlékeztetô fazonokból is. Ezt bizonyítja be 20 év után újra a ZZ Labor, akik a Budapesti Kongresszusi Központba invitálják azokat, akik lemaradtak a szüretrôl.
október 9.
Nagyon dzsessz
A Mûvészetek Palotája Fesztivál Színházában a Budapest Jazz Orchestra tart továbbképzést a dzsesszbôl. Improvizáció után pedig tapsolj.
október 10.
A bolygó neve: szeretet
Aki olvasta a könyvet, hallotta a meselemezt, és ezek után is vágyik a kis herceg bolygójára, azt be kell utalni a Mûvészetek Palotájába, ahol is Rachel Portman: A kis herceg címû operáját nézheti meg két felvonásban.
október 11.
Kardos G. ünnep
A Magvetô Kiadó egy tetszetôs sorozatban jelentette meg Kardos G. György négy regényét (Avraham Bogatir hét napja, Hová tûntek a katonák, A történet vége, Jutalomjáték), hogy végre úgy alkoss Kardos G.-rôl véleményt, hogy olvastál is tôle valamit.
október 12.
Végtelen történet
Gondoltad volna, hogy még mindig létezik a The Mission? Pedig pedig.
A goth királyság udvari zenészei egészen Bécsig merészkednek, és a Szenében éneklik meg a dicsô múltat.
október 13.
Üdvözletem küldöm
Eddig, ha az üdvözlôkártyák világába akartunk feledkezni, a Múzeum körúti Központi Antikváriumba kellett mennünk, most viszont megjelent a Boldog békeidôk címû képeslapgyûjtemény, mely színes, giccses, vicces és bárgyú képek gyûjteménye, de hát pont ezért szeretjük.
október 14.
Göring visszatért
Brezel Göring analóg elektro punk aktivista az A38-as hajón mutatja be sztereó totál show-ját.
október 15.
Maga itt a latintanár?
Tátrai Tibusz szieszta zenekara, a Tátrai Latin Duó a Mûvészetek Palotája Nemzeti Hangversenytermében elrepít oda, ahol mindig süt a nap, és a koktélokba is a megfelelô alapanyagokat keverik.
október 16.
Az éteri wan2
20.10-tôl a Rádió Café 98 6-on a wan2 magazinmûsora. Hallgasd, szólj hozzá és nyerj!
október 17.
Don Quijote Mauzóleum
Goda Gábor társulatának új bemutatója este 8-kor az Artus Stúdióban (Bp., Sztregova u. 7.). Koncert, kiállítás, tánc és színház „mû-nézôk”-kel és valódiakkal – veled...
október 18.
Álombrigád
A bécsi Gasometerben a prog-metálos Dream Theater masszírozza a megfáradt romantikus metalistákat.
október 19.
Magányos szívek klubja
Mit szólnál ahhoz, ha megnéznéd a Trafóban Schilling Árpád rendezésében Tasnádi István Phaidra című színdarabját? Nem is hangzik rosszul.
október 20.
New York, New York
Tégy egy sétát az Erzsébet körúton, és kukkants be a New York-palota ablakán. Bár csak januárban nyit ki, már most kinézheted, hogy hol lesz a törzsasztalod.
október 21.
Bús férfi panaszai
A Nemzeti Hangversenyteremben (Mûvészetek Palotája) Zorán mûsoros estjét hallgathatják meg a kedves érdeklôdôk. Szabadon választott mottónk: „És én hiszek a mikrobarázdákban”.
október 22.
White power
Csíkos úr és oldalbordája, azaz a The White Stripes túl közel (Bécs, Gasometer) játszik ahhoz, hogy kihagyd a bulijukat. Társadalmi esemény, ott a helyed.
október 23.
A forradalom hangja
A XX. századi történelmünk egyik legszebb napja. Faggasd ki aput és anyut, vagy nézd meg a Megáll az idôt, vagy vonulj fel, vagy vonulj el.
október 24.
Motoros találkozó
Lemmy, és a többi huligán a müncheni Zenitben legombol rólad 35 eurót, amiért cserébe beszakítja a dobhártyádat.
október 25.
Jó megjelenés
Boltokban a wan2 novemberi száma.
október 26.
Kicsi a bors
A kis kopasz, cukrosbácsi kinézetû kinézetû Phil Collins szeretettel várja az igényes slágerpop rajongóit a Papp László Budapest Sportarénába.
október 27.
Tiszta forrásból
Mondták már az Oasisra, hogy bunkó köcsögök, de leginkább ôk mondták mindenkire ezt, úgyhogy kvittek is lennénk. Zenélni viszont tudnak, úgyhogy sipirc Frankfurtba, a Jahrhunderthalléba.
október 28.
Csak egy tánc volt
A Szegedi Kortárs Balett és a Nemzeti Táncszínház közös produkcióját, a Tybaltot nézheted meg a Fesztivál Színházban.
október 29.
XXI. századi híradó
A Németh Lojzi vezette Bikini a Mûvészetek Palotája Fesztivál Színházában ad helyet maga mellett.
október 30.
Az élô adás varázsa
Máris kiolvastad a wan2-t? Ne feledd minden vasárnap 20.10-tôl a Café Rádión a wan2 magazinmûsorát hallhatod.
október 31.
Vedd komolyan
A Mûvészetek Palotája Nemzeti Hangversenytermében „A Steinway bûvöletében” címmel – Hegedûs Endre zongoraestjét hallhatjuk. Mûsoron Beethoven, Liszt, Schumann, Wagner mûvei. Fincsi lesz.
2005. okt. 4. 11:52 | Előzetes | wan2 | 1567 hozzászólás
Koncert Budapesten: Művészetek Palotája, Nemzeti Hangversenyterem, 2005. szeptember 7. 20.00.
2005. aug. 26. 13:47 | Előzetes | wan2 | még nincsenek hozzászólások
2005. júl. 14. 12:41 | Előzetes | wan2 | még nincsenek hozzászólások
2005. júl. 11. 13:15 | Előzetes | wan2 | még nincsenek hozzászólások
Elérkeztünk Mezőtúr utolsó napjához. Aki még úgy érzi, nem élvezte ki teljességében a rendezvény adta örömöket, annak az alábbi használati útmutatót ajánlom a fesztiválhoz:
2005. júl. 2. 14:19 | Előzetes | wan2 | még nincsenek hozzászólások
Különleges koncert a Kultiban: az egykori Cocteau Twins egyharmada a Kinizsi utcában! Vendég az Amber Smith.2005. jún. 29. 12:54 | Előzetes | wan2 | még nincsenek hozzászólások